Bejegyzések tőle Nagygombos Borászat

Bemutatkozott a Magna Mátra

Hét másik mátrai pincével együtt, alapítóként vágunk bele a nagy kalandba, hogy közös célunknak megfelelően megmutassuk a Mátra egyediségét a borainkon keresztül.

Nagygombos évjáratjelentés 2016

Vége a szüretnek, a borok tartályokba és hordókba kerültek, és bár mostantól a munka nagy része a pincében folytatódik, fontos, hogy évről évre áttekintsük, milyen is volt a szőlőben az évjárat.

Anna az idei rozékról

Még javában tart a nyár, a napos, meleg idő, pedig mindig kedvez a rozéfogyasztásnak. Épp ezért úgy gondoltam, érdemes kicsit elmélyülni a 2015-ös rozékban, hiszen a következő évjáratuk majd csak tavasszal kerül piacra.

Öt rozétipp erre a nyárra

Megérkezett a nyári kánikula, amikor legszívesebben vízparton vagy egy árnyas fa alatt ülnénk. Ilyenkor semmi nem esik olyan jól, mint egy pohár jégbe hűtött rozé. 

Büszkeségünk, a gamay noir

Ez a szőlőfajta a pinot noir egyik változata, amelyet 1360-ban, a franciaországi Beaune városa közelében fekvő Gamay faluban nemesítettek. Teljes nevén gamay noir à jus blanc.

Nagygombos a Rosalia fesztiválon

Az idei évben május 6–8. között rendezik a főleg rozéborokra specializálódott tavaszi eseményt, a Rosaliát, Budapest egyik legzöldebb helyszínén, a Városligetben.