A szüretnek vége. Milyen volt 2015?

Túl vagyunk a szüreten, a borok már kierjedtek. Épp itt az ideje összefoglalni, milyen volt az idei évjárat!

A tél enyhének bizonyult a Mátrában. Ez egyrészt a metszést segítette – hiszen nem kellett olyan hidegben dolgoznunk –, másrészt azonban már előrevetítette, hogy több kihívást okoz majd a növényvédelem az év folyamán.

A májusi, júniusi időszakot sikeresnek könyvelhettük el, jól elvirágzott a szőlő, és a kötődés is megfelelően zajlott, ezért a minőségi elvárásaink mennyiséggel is párosultak. A következő hónapok, a június-augusztus azonban rendkívül száraznak és melegnek bizonyult, sajnos emiatt a szőlőszemek nem tudtak maximálisan kiteljesedni.

A hosszabb ideig tartó kánikula miatt a középérésű kékszőlő-fajtáink el is csúsztak az érésben, így a szüret kezdetére is a megszokottnál később, szeptember közepén került sor. A Nagygombos portfóliójának túlnyomó részét rozék adják, és mi komolyan is vesszük ezt a borkategóriát. Ezért a rozénak szánt szőlőt is kézzel szüreteljük, és kis ládákban visszük a pincébe. A válogatás ilyenkor fontos annak érdekében, hogy csak a megfelelő érettségű és egészséges fürtök kerülhessenek feldolgozásra.

A szüreti munkák többségén túlestünk október elejéig, amikor az őszi „monszun” idején napi 30-50 mm csapadék hullott az ültetvényekre. Az esős időszak október közepéig kitartott, de ekkorra mi már végeztünk a rozéalapanyagok szedésével.

A mennyiség végül elmaradt a tavaszi várakozásoktól, hiszen a kisebb bogyóméret miatt kevesebb volt a fürtökből kinyerhető lé. A 2015-es termés minőségével ugyanakkor elégedettek vagyunk, a gyümölcs egészséges, a cukorfok megfelelő. Alacsonyabb savakra számítottunk, de végül a szőlő ránk cáfolt. A már kierjedt borok illatban és zamatban gazdagok. Alig várjuk, hogy palackba tölthessük őket.