Milyen fogást párosítsunk díjnyertes rozéhoz?

Sosem sietjük el, de most már kikerült az összes rozénk, ezért itt az ideje, hogy meséljek kicsit róluk, hiszen nyár közepe van, mi mást is lehetne inni, mint rozékat?

Persze mindegyiknél az aktuális, kedvenc ételpárosításomat is olvashatjátok. Idén különösen izgalmas a Gamay Noir Rosé, amely két nemzetközi versenyről is érmeket hozott el.

Nagygombos Rosé Cuvée 2016

A Cuvée maradt olyan, amilyen eddig is volt. Friss, gyümölcsös, könnyen iható rozé, jó arányokkal. A 2016-os házasításba került egy kis gamay is, úgy éreztük, hogy ettől lesz ez az évjárat igazán különleges. Egyértelműen ez a közönségkedvenc borunk, tőlem is mindig azt várják a barátaim, hogy a Cuvée-t vigyem, és persze nagyon örülnek, mikor meglátják nálam a palackot. Szerencsére sose unják meg, ahogy mi sem.

fotó: Furmint Photo

Nemrég felfedeztem, hogy egy különleges hámozó segítségével a cukkinit spagetti formájúra tudom felszeletelni, így tészta helyett most nálunk erre kerül a fokhagymás-bazsalikomos paradicsomszósz. Könnyű és egészséges fogás, amit a gyerekek is nagyon szeretnek.

Nagygombos Kékfrankos Rosé 2016

A kékfrankos rozénk színe a megszokottnál kissé sötétebb, már-már egy könnyed vörösborra hasonlít. Kicsit tovább volt héjon áztatva, így jöhetett létre ez a mélyebb szín és az erőteljesebb karakter. Az egészséges szőlőt kint tudtuk hagyni, amíg teljesen érett nem lett, köszönhetően annak, hogy itt, a Mátrában megúsztuk a tavalyi nagy jégesőket. A hegyek miatt némileg más itt a mikroklíma, védett területen vagyunk, ami nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a kékfrankos a legszebb, leggyümölcsösebb arcát tudja mutatni.

A kékfrankos rozé karaktere miatt mi szívesen eszünk hozzá egy kolbászos lecsót mint igazi, tradicionális nyári fogást, vagy éppen az idénynek megfelelő sült zöldségeket.

Gróf Grassalkovich Gamay Noir Rosé 2016

A 2016-os gamay noirban legjobban most az élénkségét szeretem. Nagyon örülök, hogy az évjárat lehetővé tette, hogy ennyire játékos és friss savai legyenek. Szerintem remekül áll neki, és sokat fog segíteni abban, hogy eltartható legyen a bor.

fotó: Furmint Photo

Már akkor nagyon szerettük, amikor a szüret után kierjedt, aztán mikor január-februárban a házasítások miatt kóstoltuk a nagygombosi borokat, úgy döntöttünk, hogy ennek az évjáratnak a fele kerüljön nagy hordóba. Ez az eddigiekhez képest a legnagyobb arány, de az idő minket igazolt. Ezt mi sem mutatja jobban, mint hogy az egyik legnagyobb magyarországi borversenyen, a VinAgorán aranyérmet kapott, az International Rosé Championship 2017 májusában tartott megmérettetésén pedig ezüstérmes lett a világ minden részéből érkező rozék között.

Nyaranta nagyon szeretünk barackot grillezni, ehhez pedig remekül illik a gamay noir. A félbevágott gyümölcsöket meglocsoljuk egy kis balzsamecettel, és a vágott oldalával lefelé pár percig sütjük. Így, magában is remek, vagy akár csirke mellé is jól illik.

Takács-Barta Anna