Kedvenc helyeink: Jónás Kézműves Sörház

A hazai kézműves sörös világ egyik ikonikus helyszíne a Bálna épületében található Jónás Kézműves Sörház. Bár a neve azt sugallja, hogy itt kizárólag sörökkel találkozik az ember, meglepően komoly a bor- és az égetettszesz-választék is. Az üzletvezető, Kószó Zoltán mesélt nekünk egy kicsit a Jónásról.

– 2003 novemberében nyitottunk, a Bálnával egy időben. Az volt a cél, hogy valami mást, vendégbarátibb vendéglátást hozzunk létre. Próbálunk olyan kiszolgálást adni, hogy aki idejön, már a pultnál tudja, hogy mit kap inni. Az első másfél év után nagyot változott a kínálatunk, teljesen átalakult az itallapunk.

Az elején hétköznapi italokkal indultunk, de akkor már láttuk, hogy a vendégkörünk értékeli a magasabb minőséget. Ennek szellemében átalakítottuk a teljes itallapot, az égetett szeszekből kifejezetten különleges a kínálatunk. Mindennek van oka, hogy miért tartjuk: a Maker’s Markot például sokan ismerik, azt mégis kevesen tudják, hogy a mai napig egyetlen üzemben, szinte kézműves körülmények között készül.

#FeketeBerkenyePálinka

Pálinkából is legalább 60-féléből választhatnak, a Csalló pálinkaháznak mi vagyunk a legnagyobb partnere, ennek köszönhetően van olyan pálinka is a kínálatban, a fekete berkenye, amit csak nálunk lehet kóstolni. De ginből és rumból is ugyanígy figyelünk a színvonalra.

A söreinket úgy válogatjuk, hogy a piac 70 legjobb, legkeresettebb sörét tartjuk. Ebben nagy segítségünkre van a tulajdonosunk, aki a Reketye Sörfőzde tulajdonosa is egyben, ami a magyar kézműves sörök élvonalát képviseli. Azt például érdemes tudni, hogy a kisüzemi méretűek között a Reketye vett elsőként dobozolót.

#WeLoveFröccs

A nyáron a közel 200 fős teraszunknak köszönhetően elég sokan isznak nálunk fröccsöt, mi pedig csak minőségi borral dolgozunk. Próbálunk olyan kínálatot kialakítani, ami évről évre bővül kicsit, ráadásul nem a hétköznapi borokat keressük. Fontos, hogy letisztult legyen a borlap, a könnyedebb fröccsboroktól a testes vörösekig. Érdekes, hogy a terasz zárásával sem esik vissza a borfogyasztás, csak akkor a vörösekből fogy több.

#BurgerÉsRozé

A Nagygombostól a Gamay Noir rozé a sláger, szeretik a vendégeink, sokat megisznak belőle. Nekünk fontos szempont, hogy stabil legyen a minőség, és ebben a borban még nem csalódtunk. Ráadásul a burgerek mellé is remekül passzol, tavasztól őszig a Tuning kínálja a teraszon a város legjobb burgereit.

Nálunk fontos, hogy képzett legyen a személyzet, hiszen segíteni kell tudniuk a vendégeknek a választásban, legyen szó sörröl vagy borról. Odafigyelnek a sörök frissességére, és természetesen a borra is.

A Jónás adottságai kiemelkedően jók, a terasz és az italkínálat pedig vonzza az embereket. Gyertek, tegyetek ti is egy próbát!