A szőlőművelés történetében szomorú fordulópontot jelentett a filoxéra pusztítása, ami azóta is hatással van az európai szőlőtermesztésre.

A filoxéra, avagy más néven szőlőgyökér tetű a XIX. század második felében tömegesen pusztította el az európai ültetvényeket. A rovar a gyökereket rágja, ezzel pedig olyan baktériumokat és gombákat juttat a növénybe, amely azok teljes pusztulásához vezet. A kártevő Amerikából származik, ám az ottani tőkék egy speciális védőréteget képeznek, és ezáltal nem károsodnak.

Európában először Franciaországban jelent meg, 1863-ban. Mivel az európai gazdák nem ismerték a kártevőt, ezért eleinte a védekezésre sem találtak hatékony módszert. Nagyjából 30 év alatt a filoxéra végigsöpört Európán, és a szőlők felét, kétharmadát elpusztította. Magyarországon 1874-ben észlelték először, ám a fertőzés továbbterjedésére szánt kísérletek nem jártak sikerrel nálunk sem. A legtöbb magyar borvidéken 40-60%-os veszteséget okozott.

Az ültetvények kezelése, a direkttermő, illetve az amerikai fajták betelepítése nem nyújtott megoldást. Viszont a homok megakadályozta a rovar terjedését, mivel a járatok beomlottak, így az ilyen talajokon termesztett szőlők túlélték a járványt, és ekkor kezdték nagy mennyiségben betelepíteni ezeket a vidékeket szőlővel. Ami pedig a mai napig is meghatározó, az az, hogy az ellenálló amerikai alanyra európai hajtást oltottak, – ez a mai napig bevett eljárás – így előzve meg az újabb megbetegedéseket.

Érdekes tény, hogy a szőlőtermesztés megújításában magyar tudósok is jelentős szerepet játszottak, úgyis mint Katona Zsigmond, Mathiász János és Kocsis Pál.

A nagyüzemi mezőgazdaság idején szinte teljesen eltűnt a kártevő, manapság pedig a szőlő ellenálló képességének köszönhetően elhanyagolható a kár mértéke.