Mikor a szürettel befejeződnek a munkák a szőlőben, a következő lépés, ami a borászra vár, az a borkészítés. Minden bortípusnak megvannak a maga technikái, most a fehérbor készítésével ismerkedünk meg.

A fehérboroknál gyorsan kell dolgozni a leszüretelt szőlővel, hogy minél inkább elkerüljük az oxidációt, ami kedvezőtlenül befolyásolhatná a bor színét illetve aromáit. Ha beérkezik a gyümölcs, kiválogatjuk az éretlen vagy éppen túlérett fürtöket, mindent, ami nem illik oda. 

Elválasztjuk a mustot a gyümölcs héjától és szárától, mindezt alacsony hőmérsékleten, hogy minél jobban megőrizzük a gyümölcsaromákat. Csak a lére van szükségünk, – bár előfordulhat, hogy pár órát érintkezik a héjjal – amit kádba, hordóba vagy tartályba töltünk, attól függően, hogy milyen bort képzelünk el. 

Ekkor indul az erjedés, hozzáadott fajélesztővel vagy spontán. Itt is hideg körülményekre törekszünk, és mivel az erjedési reakció hőt termel, hűteni kell a mustot. El kell találni az ideális hőmérsékletet, hiszen ha az túl alacsony, akkor savanyúcukorra emlékeztető, fanyar ízeket kapunk, ha pedig túl magas, akkor elveszíti a frissességét. 

Ha gazdagabb, vajasabb textúrára vágyunk, akkor a mustban található üledéket, az úgynevezett seprőt időről-időre felkeverjük, ezzel újabb réteggel gazdagíthatjuk a bort. A fehérborok lassan erjednek, de nem is baj, ha időt adunk a bornak, hogy a saját tempójában készüljön el. Tartályban, kis vagy nagy, új vagy használt hordóban pihennek ezután addig, amíg kóstolással meg nem állapítjuk, hogy kész, palackozható.